"bizonyosan hallható különbség az írott CD-vel, tehát a teszteléshez végülis nem létszükséglet az eredeti lemez"
Igen, és a teszt témája, melyik szól kevésbé szarul.:) Mert ebben az esetben, csak azt lehet megállapítani, de még azt sem biztosan!
Végülis, valakinek ez is lehet cél.:)
Ja, hát tesztelni! Miért is ne?:))))
Én mondjuk zenehallgatásra használom a láncom, de az a tesztelés is biztos jó sport!:))))
Egyébként komolyabbra fordítva a szót: bizonyosan hallható különbség az írott CD-vel, tehát a teszteléshez végülis nem létszükséglet az eredeti lemez (legfeljebb a jobb hírű szalonok kinézik az ilyet). Én viszont már csak zenehallgatásban gondolkozok és ekkor viszont talán megéri megvenni az eredeti lemezt. Az 5000,- Ft-os árat én sokkallom, akkor is ha eredeti lemezt veszek. Szerencsére a multik szeretnek szabadulni a lemezkészleteiktől is és ilyen alkalommal jelentősen kevesebbért is hozzá lehet jutni jó zenékhez ennek a feléért-harmadáért. Persze nem vadi új kiadványokat keresem, de Miles Davis, John Coltrane és a többiek nem évülnek el évtizedek múlva sem!:))))
AJ
Ki gondolta volna!?:)
Na most szép lassan visszatérünk oda, amit én az elején írtam, és ami által szarlégy lettem. Mondjuk már nem is ír a sok okoska (jp, high) semmmit a témában, csak nem értem a teljesen fölösleges köröket.;)
Tomó!
Hidd el, nem csak egy bizonyos szint felett hálálja meg a hang az eredeti lemezt.:)
Igazad van abban, hogy egy bizonyos szint felett csak gyári CD jöhet szóban. A mutató tényleg relatív, biztos valaki, valahogy megmérte vagy csak megadták. Én is csodálkoztam azon amikor milliós rendszereket tesztelt egy fiatal srác írt lemezzel, mikor rákérdeztem azt mondta, így is meghallja a különbségeket. Ez így erős.
De mi az a 95%-os mutató? Leginkább mihez képest?
Hát ha csak 5000,-Ft-nál drágább CD-t veszel, akkor így számolva el lehet gondolkozni rajta, de bennem még akkor is ott bujkálna a kisördög, hogy ha
- a 95%-ot hangminőségre értem (ami így ugye önmagában nagy marhaság), akkor is elvesztek 5 %-ot
- ráadásul pont azt az 5%-ot ami miatt igazán lehet szeretni zenét hallgatni!:)))
Tehát esetleg igen sokat!:))))
AJ
Köszönöm a válaszokat, egy kicsit eltértünk az eredeti kérdéstől, de az írott lemezzel kapcsolatban 2 dolog:
- tudomásom szerint az utolsó számítógépes író, ami kitűnő minőségben írt a YAMAHA F1 volt,a Plextorokat nem ismerem.
- A Yamaha CDR-HD1500-as asztali irója elméletileg 95%-os mutatóval rendelkezik, most 200 eFt az ára, csak AUDIO CD-t ír (300 Ft/db). Ismerősöm szerint 1000 lemeznél már megéri az árát.
Ez a vélemény is szubjektív, üdv.
Igen, én is azt mondom, hogy a CD-írás a gyenge láncszem, csak sztem más okból. Természetesen szerepet játszik ebben az esetben az író és a nyers lemez is, de sztem leginkább maga a CD-formátumra történő konvertálás az, ami igen sokat tud változtatni a kész zeneanyag minőségén és ebben tud (sokkal) jobb lenni a gyári az otthoni íráshoz képest. Sztem!
AJ
Én is a számítógépre kiírt és úgy másolt cd-re mondtam, hogy az ilyen tapasztalásom szerint gyengébb minőséget ad mint az eredeti.
Nagyon sokat számít, hogy az adott számítógépben milyen cd (dvd) író van, és hát mint tudjuk ezek minősége elég szar.
Persze van olyan írt lemezem nekem is amin nagyon szépen szól, igaz azzal a kis kitétellel, hogy az egy HDTT lemez (High Density Tape Transfer) amit annó a KF-éktől vettem. No az egy szépen szóló írt lemez. Node ott az író amivel írták (a stúdióban) valami csiliárd dolláros cucc.
Nem hiszem, hogy - akármilyen írószoftvert meg beállítást használsz is -ezekkel az otthoni krehácsokba belegyógyított gagyitronic cd/dvd írókkal olyan minőségü lemezt lehetne varázsolni mint az eredeti.
Visszatérve az itt elhangzott vitaindítóhoz, az eléggé egyértelműen az eredetiről másolt, írt lemezről /CD/ szólt, nem másról! Azért abban egyetértettünk, hogy az NEM szól jobban.:)
Szerintem ezt már jobban nem kell, és nem is lehet ragozni.:)
"az írott lemez legtöbbször jobban szól, mint a bolti - ha jól csinálják!
Aki nem hiszi, járjon utána -de alaposan!"
Én a PC-ről jött hangnál /többszöri meghallgatás után/, a többiekkel ellentétben ugyanazt a romlást hallottam, mint amit az írt CD-nél, csak sokkal finomabb, már-már szerethető formában. De sajnos ott volt, és hosszabb távon már zavarónak éreztem.
A többi zavaró tényezőről nem is beszélve, a lemezek kiválasztásához és mindenhez képernyőt kell használni, nincs kézzelfogható lemez, nem tudom a borítót kézbe venni, olvasgatni. Teljesen személytelen az egész, minden emocionális dolog ami a lemezek megszerzésével, birtoklásával és annak örömével jár, ledaráltatott és lehúzatott a lefolyón. /Nálam a lemásolt CD-k is ebbe a kategóriába tartoznak!/
A fő gond, hogy mindennek fejében legalább annyival jobban szólna, amivel ezt feledtethetné! De szerintem, még messze (vagy nem is annyira messze) van tőle!
Valószínűleg nem is az lesz a jövó útja, hogy a bolti lemezeket bemásoljuk a PC-re, ez csak egy "vadhajtása" ennek a technikának, már megint az, hogy "nem veszünk lemezt nem fizetünk, hanem majd jól lemásoljuk".
Szerintem!