- Ízelítő az Audio Authority SF-16M 16-csatornás készüléke által kínált lehetőségekből: 16 analóg RCA bemenetet kapott, melyből kettő Cat-5 alapú"FlexPort," rendelkezik RS-232, IR és IP vezérelhetőséggel, és D-osztályos erősítőket biztosít, csatornánként 45 Wattos teljesítménnyel.
- Az Audio Authority SonaFlex 16-csatornás erősítője még nincs a piacon, de a gyártó már fogadja az előrendeléseket.
- A berendezés általuk meghatározott kiskereskedelmi ára $2989 US Dollár, ami sem nem túl magas, sem pedig feltűnően barátságosnak nem mondható.
- Az amerikai Audio Authority elmondása szerint a berendezés megtervezésénél hangsúlyosan figyelembe vették a kiskereskedők véleményét is, szerintük hogyan könnyebb eladni a készülékeket. Lényeges szempont volt a megépítésnél a sokoldalúság, illetve a megbízhatóság és természetesen a minőség is, bár a gyártó ezt nem említette meg.
- Az Audio Authority elmondása szerint a SonaFlex 16-csatornás erősítő (SF-16M) tervezésénél hegyezték a fülüket és minden apró részletre odafigyeltek, amit a márkakereskedők megemlítettek. A felkínált szolgáltatások, a külső megjelenés és a D-osztályú áramkör kialítása, mind egy nagy kívánságcsomagba került.
- Az SF-16M 16 darab RCA bemenetet kínál fel, melyekből kettő Cat-5 alapú FlexPort. Így a hozzáértő elektronikában jártas felhasználók nem kevesebb, 20 mono/10 sztereo bemenettel számolhatnak. A FlexPorts egyedi igény szerint konfigurálható és elfogad szimmetrikus line/mic XLR, digitális koaxiális/optikai és analóg RCA bemeneti forrásokat is.
- A felkínált kimenetek szintén egyedi ízlés szerint állíthatóak. Ez lehet mono, sztereo vagy a kettő kombinációja, különböző installációs elgondolás szerint.
- Az Audio Authority elmondta továbbá, hogy az új berendezés össze is fűzhető egy másikkal és nagyobb hálózatok kiépítése esetén akár négy készüléket is összekapcsolhatunk 32 input/64 output felállást biztosítva ezzel. A készülék csatornánként 45 Wattos teljesítményre képes, ha az összes csatorna meghajtott. Ez lehet akár 60 Watt is, abban az esetben, ha csupán nyolc csatornát hajtunk meg.
- A gyártó azt nyilatkozta készülékről, hogy egészen 2 Ohmos impedanciáig képes stabil maradni. A kívánt hangminőség egyénileg is beállítható a felkínált mély és magas hangszín szabályozók, illetve a hét csatornás parametrikus EQ segítségével.
- A majdnem szimpatikus megjelenésű berendezésnél lehetőség van még RS-232, IR és IP kontrol használatára és 10 audió csoport külön vezérlésére is.
- További részleteket a gyártó hivatalos honlapján találhatnak az izmos berendezésről.
Fordította és írta: monoboy, szerkesztette: hifipisti